A sakk története
A sakk története
A sakk története
 
Világbajnokok
 
A sakk irányzatai
Ez a rész az 1700-as évekről szól. Ebben a korban egy kiváló sakkozó jelent meg ,akit André-Danican Philidornak hívtak. Ebben a korban vált jelentősen ketté a sakk két stílusa ,a kombinációs játék és a pozíciós stílus. Philidor inkább a kombinációs játékával tűnt ki. Ezzel a stílussal legyőzte a legerősebb játékosokat Londonban és Párizsban. Eszerint a játékos szerint a gyalog az állás lelke volt. A megnyitásban azt tanácsolta hogy a tisztekkel a gyalogok mögé fejlődjenek. Ezt nem részesítették előnyben az akkori játékosok inkább a tiszt játékot kedvelték. Így természetesen voltak ötletének támadói is ,mint az olasz mesterek. Ők a gyalogokról zavaró tényként vélekedtek.Tehát létrejött a két irányzat amelyet olasz- vagy kombinációs iskolának neveztek ,a másik pedig a pozíciós- vagy philidori iskola. Később már kisebb volt a két irányzet között a határ. Alekszandr Petrov orosz mesternél már szilárd pozíciós alapra épülő kombinációs támadásokat láthattunk. Philidor játszmáiból kevés lett lejegyezve ,de így is láthattuk erős ,kombinációs támadását. Philidort még akkor sem verték meg mikor anyagi előnyt adott ellenfelének ,és a partit vakon játszotta. Később az általa kiadott könyvben hirdette eszméit. Ezek megrázták a sakkvilágot ,elterjedt Franciaországban ,Németországban és Angliában. Szerepelt benne megnyitáselmélet és kitűnő elemzések. Bemutatta a szilárd gyaloglánc erejét és az erős centrum gyalogokat. Szerinte ennek volt köszönhető a térelőny ,vagy több más előny.
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Játékismertető
 
Linkek
 
Magyar játékosok
 
Óra
 

ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC